Mivel ma csak délután kettőre kellett mennünk a kórházba, a délelőttünket arra szántuk, hogy felkeressük a közeli sintó szentélyt. Japánban a sintóista-buddhista vallás összemosódik, a japánok nagy százaléka ezt a hitet követi. A sintó szentélyek előtt általában áll egy nagy kőből vagy fából faragott kapu ( azt hiszem, torii-nak hívják ). A szentély fából van, és az elején hatalmas üvegablakon keresztül be lehet látni, bemenni nem lehet. Előtte különböző kisebb, kőből faragott lámpástartók ( igazából nem tudom, mire valók ), szépen megmunkálva. Van még egy-két fakeret is, melyre ki-ki felkötheti a papírkáját, amire leírta kívánságait. Megkérdeztük Norit és Tatsut, a cserepartnereinket, hogy ők milyen vallásúak? Azt mondták, hogy egyikük sem vallásos, viszont Tatsu családja keresztény, de ő például nem. Illetve mindketten ünneplik a karácsonyt, és a sintóista-buddhista ünnepeket is.
Egy sinto szentely bejarata
Mire jo meg a szentelyt orzo koszobor? Peldaul lehet rajta aludni! Ez a cica olyan mint en,hihi!
Torii, hatterben a szentellyel
Mai programunk a kórházban tulajdonképpen a mikrosebészeti labor megtekintéséből állt. Itt az idegsebészek általában két irányba specializálódnak: tumorsebészet és endovascularis ( ér ) sebészet. Ez az érsebészek gyakorlólaborja volt. Két nagyteljesítményű Carl Zeiss – mikroszkóp, és mikrosebészeti csipeszek, ollók, illetve tű-cérna : a tű 4 mm vastag, és 0,1 mm átmérőjű, kicsit nehéz volt szabad szemmel észrevenni ( el lehet képzelni, milyen volt hozzá a cérna…). Két órán át játszadoztunk ezekkel a műszerekkel: először is fejenként tizenöt percbe telt, mire a mikroszkóp alá helyezett gézdarabba egy öltést sikerült betenni, mivel – mint ahogy az okításunkra kirendelt agy-ér-idegsebész doki elmondta – nem a lukakat kell összeölteni a gézen, hanem a gézszálba kell tenni az öltést, ami már ugyebár nem volt nagyon egyszerű. Miután egy órán át öltögettünk, és kezdtünk belejönni, rájöttünk hogy itt mást is lehet vizsgálgatni a mikroszkóp alatt: hajszálat, körmöt, gyűrűt, nyakláncot, ami épp nálunk volt. Amikor Lázló megpróbált egy öltést behelyezni a mutatóujja körmébe, megállapítottuk, hogy elértük a mélypontot, és szépen megköszönve a tanítást, távoztunk.
Japánban a betegek -nővérek - orvostanhallgatók az orvosokat „szen-szei” – nek szólítják ( pl. a mi dokink Adachi doktor, tehát Adachi szen-szei), ami azt hiszem nagyjából annyit jelent: Istenhez közeli. Ha jól tudom, csak a tanárokra és az orvosokra használják ezt a megszólítást. Érdekes, hogy még az orvosok egymás közt is így szólítják a másikat. Mi pedig Miss Áná és Mr. Lácí vagyunkJ
Este vacsorázni mentünk egy közeli étterembe az idegsebészeti és neuro-onkológiai osztály dolgozóival. A japán éttermekben ( eddig voltam kb. 2-ben, szóval nem mernék levonni messzemenő következtetéseket) általában le kell vetni a cipőt közvetlenül belépéskor, és tolóajtóval elválasztott helyiségekben, kis asztaloknál, a földön ( párnán ) ülve kell helyet foglalni. Az asztalok bal felére ülnek a magas rangú orvosok ( osztályvezetők, főorvosok), a maradék helyen pedig a többiek. A termek szépen díszítettek, a tolóajtókon festmények vannak, illetve egy-egy faragott kép a falakon. Mindenki kap egy kicsi tányért, kis tálkát ( ebben szójaszósz, vagy egyéb – meghatározhatatlan eredetű – szósz van ), és a középen lévő tányérokból szedhet magának. Nagyon jó a hangulat, vicces volt megfigyelni, hogy viselkednek: a dokik ( általában férfiak voltak jelen, egy gyerekorvos csaj volt csak) köré gyűlnek a nővérkék, és nagyban nevetgélnek a vicceiken. Itt is be kellett mutatkoznunk. Már megtanultunk pár joker-szót japánul ( köszönöm, jó napot, jó estét, fenékig!) és ha ezeket elsütjük, az náluk nagy attrakciónak számít, mindig elkezdenek tapsolni, és ötször elismétlik ők is ugyanazt.
A pecsi csapat! Takanori, Tatsuro, Laci es en a vacsoran, eppen szakeval koccintunk ( japan rizspalinka)
A vacsi fél 10 körül véget ért, és a nővérkék rábeszéltek minket, hogy tartsunk velük a karaoke-bárba. Hát nem kellett sokat győzködniük J Ugyanoda mentünk, ahol két nappal ezelőtt voltunk a cserediákokkal. Velünk jött Nori és Tatsu - a cserepartnereink, 11-12 nővérke az idegsebészetről – őket ugye ma láttuk először maszk nélkül, illetve a gyerekonkológus professzor, aki meglepően jól énekelt. Mondjuk nem tudnám elképzelni, hogy bárki a mi professzoraink közül elmegy bulizni a nővérekkel, és karöltve dalolgat valamilyen magyar szuperslágert. Itt ez simán belefér, nyilván japán slágerekkel.
Tudni kell, hogy a japánok nem nagyon bírják az alkoholt ( a szaké – azaz rizspálinka – amit ők erősnek mondanak, kb. annyi százalékos, mint egy közepes erősségű bor ). Volt szerencsénk látni, amint a nővérek, akik egész héten némán tették a dolgukat egész nap, hozzánk nem is szóltak ( valószínűleg mert csak az egyikük tudott angolul), most pedig összevissza ugrálnak, integetnek, énekelnek. Az volt a fénypont, amikor Lázló eldalolta a „Tears in heaven”-t, és a 12 nővérke egyszerre sikoltott fel, hogy Lácííííííí, meg tapsoltak mint állat. Nem érezték feszélyezve magukat, hogy ott vagyunk, sőt minket is bevettek a buliba, és a végén már mi is velük ugrabugráltunk a japán popzenére. Az egyik lánynak az volt a mániája, hogy – ezt persze nem értettem, a japán cserepartnereink fordították le – állandóan az arcomra mutogatott, meg a sajátjára, és aztán szivecskét formált a kezével. A srácok szerint ez azt jelenti, hogy nagyon tetszik neki, hogy milyen vékony az arcom. Ezt kábé hatszor eljátszott, én meg – jobb ötletem nem lévén – csak mosolyogtam.
Létezik Japánban egy fogalom, az ő nyelvükön „ kawaii”, ami annyit tesz: „cukiság”. A cukiság itt egy életérzés: kezdve a Hello Kitty-s rózsaszín vécépapírral,rendszámtáblával, a videoklipjeikben szereplő, diáklánynak öltözött nőkön át a mesefigurás műtőspapucsig. Imádják a giccset, de nem csak a nők: fiú telefonján is láttam 4 darab cicás matricát egymás mellett. A lányok jó része úgy öltözik, mintha 10-11 éves lenne, és mindenkinek a telefonján lóg valami „cuki”. Azt sem értettük először, hogy amikor a nővérkék ránk néznek, miért formálnak „C” betűt az ujjukkal, és teszik a homlokuk elé ( ahogy mi L-t mutatunk, ha valakit lúzernek titulálunk). Ez azt jelenti: cute, azaz cuki. Ezek szerint Lázló és én megütjük a japán cukisági mércét, hurrá!!! :)
Es most mindenki mondja egyszerre - kawaii!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése