Még sosem láttam ilyen közelről szarvasokat, főleg nem ennyit! Nara Kiotótól szűk egy órányira van vonattal, és megtestesíti mindazt, ami eszünkbe jut, ha Japánra gondolunk ( majd megmutatom a fényképeken!). Ez volt az első főváros, Kr. u. 800-tól majdnem még 900 évig. Ezután lett Kiotó, majd pedig Tokió az ország központja.
Tudni kell, hogyha Narába indul az ember, jobb ha felkészül az úton-útfélen közlekedő szarvasokra. Ezek szent állatok, még az autók is megvárják, hogy átkeljenek az úton. Körülbelül 1200 van belőlük a városban. Nagyon szemtelenek tudnak lenni, mindent megesznek, akár a papírpénzt is. Beledugják a kíváncsi orrukat a turisták zsebébe, mi is láttunk olyan vicces jelenetet, amikor a fényképezőgépes turista futva menekül az ennivalóért ácsingozó, erőszakos állatkák elől. Pedig külön alkalmazottak gondozzák őket, szóval nem lehet panaszuk a kosztra. Viszont nagyon szelídek, meg lehet őket simogatni. Kivéve a bébiszarvasokat ( sok kis Bambi, nagyon édesek ), mert ők még félénkek. A felnőttek ellenben… láttunk olyan vagány agancsost, aki egyenesen a fotocellás ajtón kívánt belépni a légkondicionált boltba, szegény eladó hölgy a testével állta el a bejáratot. Gondolta, ő nem lesz olyan lúzer, mint a többiek, és nem fog kint szenvedni a 40 fokban…
BAMBI!!!!
Aki bujt, aki nem...
Oltári nagy szerencsénk volt! Ugyanis: megérkezésünkkor jó turistákhoz híven bementünk a TourInform irodába, némi térképes segítségért. Erre a hölgy felajánlotta, hogy nekik van egy úgynevezett „walking guide”-juk, azaz valaki, aki gyalog végigkísér minket a városon, ingyen és bérmentve. Néztünk egyet Lázlóval, gondoltuk, biztos valami japán tinédzsert akarnak ránk sózni, aki önkéntes nyári munkáját tölti, és biztos nem is igazán vágja itt a dolgokat. De a hölgy erősködött hogy így meg úgy, nagyon jó lesz, hát rábólintottunk. És tíz perc múlva megjelent Yoriko-szan: egy kb. 70 éves, vállamig érő hölgy, a legaranyosabb japán néni, akit eddig láttam. Kis kalapban, hosszú szoknyában, napernyővel. Nagyon jól beszélt angolul! Útközben kiderült, hogy általános iskolában volt tanítónő, és így nyugdíjasan szabadidejében idegenvezet, a városban és néhány múzeumban. Minden hónap második keddjén pedig a japán kultúráról tart előadást külföldieknek. Tudtuk, hogy megfogtuk az Isten lábát!!! Mindent elmondott, amit a legszuperebb útikönyv tudhat, és még sokkal többet. Ősi japán legendákat, szokásokat, mesélt a saját életéről, családjáról, a japán emberekről, babonáikról. És közben minket is folyamatosan kérdezett: kik vagyunk, honnan jöttünk, mit csinálunk itt, és a többi. Útközben egy japán kertben hozzánk csapódott Lisa is, egy német tanítónő Augsburgból, aki egyedül járja Japánt. Szuper kis csapat voltunkJ
Laci, Yoriko-szan, Anna, es egy szarvas, aki azt hitte, hogy a masik iranybol fotozunk.
A város nagyrészt egy 500 hektáros park köré ( Nara-koen) köré szerveződött, és tele van buddhista és sintóista szentélyekkel. Itt található az ország második legmagasabb pagodája ( az első Kiotóban van, azt holnap tekintjük meg). Én nem tudtam, de a pagoda a buddhista templomudvar szerves része, ugyanis ez tulajdonképpen egy sír; a pagoda alá temették Buddha hamvait. A Todai-ji buddhista templom pedig a világ legnagyobb faépítménye, még így is, hogy az eredetinek csak a kétharmada a mostani építmény ( kétszer leégett ugyanis, és mindig újjáépítették). A templomok bejáratánál mindig áll két őrző, a jobb oldali szobor szája nyitva van ( az ábécé első betűjét formálja), a bal oldalié pedig csukva ( az „oomm” az ábécé utolsó hangja ). Jobbról balra, mert ők jobbról balra olvasnak. Az első betűtől az utolsóig, mert a kezdettől a végig védelmezik a templomot. Imádom, hogy itt mindennek jelentése van!
Mindenfelé kőlámpásokat látni, ezekbe ünnepi alkalmakkor gyertyát helyeznek, így kivilágítva a szentélyekhez vezető utakat. Láttunk egy harangtornyot is, amit Újévkor 108-szor kongatnak meg: egy embernek ugyanis 108 vágya van, és ezektől megszabadulva léphet az Újévbe. Biztos ti is láttatok már ( mert otthon is nagyon népszerű ) integető japán műanyag cicát, ami az egyik karját fel-le mozgatja. Ezt a boltok ablakába szokták kirakni, hogy becsalogassa a vevőket, és pénzt hozzon az üzletnek. Az éttermek előtt pedig egy mosolygó, dundi mosómedve szobra szokott állni, jelezvén, hogy ide érdemes betérni, mert finom az étel: lám, ő is hogy jóllakott itt!
Végezetül szeretnék nektek leírni egy történetet, amit Yoriko-szan egy gránátalma-fa kapcsán mesélt el nekünk. Volt egyszer egy démon, egy nő (Harachi volt a neve), akinek 500 gyermeke született, és mind az összeset nagyon szerette. Azonban etetni is kellett őket, és ő a gyermekeit emberi vérrel, gyerekek vérével táplálta. Az asszonyok, akiknek gyermekeit megölte, Buddhához imádkoztak segítségért. Buddha elrabolt egyet az 500 gyermek közül. Az anya iszonyú haragra gerjedt, és követelte vissza a gyermekét. „ Minek neked az az egy, hiszen rengeteg gyermeked van!” kérdezte Buddha. Harachi azonban ragaszkodott a gyermekéhez. Buddha ezt válaszolta: „ Akkor most már sejted, mit érezhettek azok az anyák, akiktől elvetted egyetlen gyermeküket.” Harachi megbánta bűneit, és később ő lett a szülő anyák segítő istennője. A gránátalma pedig – Buddha ezzel etette az elrabolt gyermeket.
Lassan elmegyek aludni, mert holnap ismét hosszú napunk lesz, ugyanis az lesz a Gion Matsuri ( ünnepi fesztivál Kiotóban ) fénypontja. Kíváncsian várjuk, mivel „lepnek meg” minket! :)
Egy sinto szentely, tele lanmpasokkal
A vilag legnagyobb fabol keszult epulete elott ( Toji-ji, Nara)
Tori, lampasokkal
Sento-kun, Nara kabalafiguraja es en
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése